Szonett ballagóknak

Néktek ragyog ma, tiétek az ünnep, 
a szó, a könny, a mosoly s a virág. 
Körétek gyűlik szinte a világ, 
s mi néktek adjuk búcsúzó szivünket. 

Az életet, mely jutalmaz és büntet, 
s melyben az ember örökké diák, 
most jelképezi zöld májusi ág, 
s halljuk: reménytől szívetek hogy lüktet. 

Szép lassúsággal, búsan szól az ének, 
föl-fölrepülne, leszáll, tétováz, 
a sok kopott pad integet felétek, 

tán könny is csordul, nem tudni okát. 
Elsápadva a messzeségbe néztek, 
s a szívetekben fölzeng, hogy: tovább!